
Oroszországban a Finyiszt, a fénylő sólyom című színházi darab íróját és rendezőjét terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek
Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) abszurdnak nevezte, hogy egy orosz bíróság hétfőn hat év börtönbüntetésre ítélte Jevgenyija Berkovics rendezőt és Szvetlana Petrijcsuk drámaírót a díjnyertes, Finyiszt, a fénylő sólyom című színházi darabjuk miatt, amely a vád szerint a "terrorizmus nyilvános igazolásaként" szolgált.
A 39 éves Berkovics és a 44 éves Petrijcsuk 2023 májusa óta ül börtönben, miután a 2020-ban bemutatott színdarab miatt a terrorizmus védelmezésével vádolták meg őket. A színdarab a szíriai iszlamisták által az interneten verbuvált orosz nőkről szól, akik dzsihadistákhoz mentek feleségül.
Az Európai Unió Külügyi Szolgálatának kedden, szóvivője útján közreadott közleménye szerint az alkotás valójában a terrorizmus ellen szól.
"Az ítélet abszurd, mintha Dosztojevszkij lenne felelős Raszkolnyikov meggyilkolásáért" - fogalmaztak.
A bírósági határozat jól mutatja a kulturális intézmények feletti növekvő orosz állami ellenőrzést és az illetékes hatóságok azon törekvését, hogy megnyirbálják az alapvető szabadságokat - jelentették ki. A határozat újabb megerősítése annak, hogy Oroszország Vlagyimir Putyin orosz elnök alatt korlátlan tekintélyelvűségbe süllyedt - mondták.
A művészeknek joguk van a művészi kifejezés szabadságához. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának részes államaként Oroszországnak kötelessége tiszteletben tartani az alkotótevékenységhez nélkülözhetetlen szabadságot - húzták alá.
Az Európai Unió szolidaritást vállal mindazokkal az oroszokkal, akik fel merték emelni a hangjukat és bírálni merték Oroszország Ukrajna elleni háborúját, és akiket ezért fogva tartottak, bíróság elé állítottak vagy bebörtönöztek - tette hozzá közleményében az uniós külügyi szolgálat.
