Andrea napja van. | 2024.04.18

Veszélyes és elhibázott a kormány terve, Szolnokon nem épülhet akkumulátorgyár

2023-01-28 14:22:00

Veszélyes és elhibázott a kormány terve, amely hazánkat akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenné - hangoztatta Süveg Anna, az LMP szóvivője a Nem az akkumulátorgyárakra! - Szolnok nem állhat be a sorba! című sajtótájékoztatóján szombaton, Budapesten.

Úgy fogalmazott, ma már csak tévhit, hogy Magyarország vízben gazdag ország, mert "az Orbán-kormány 2010 óta szisztematikusan építi le a környezetvédelem intézményrendszerét, a víziközműveink pedig az összeomlás szélén állnak".

Az LMP attól tart, hogy hamarosan Szolnokon is akkumulátorgyár létesül. Tóth Áron, az LMP Jász-Nagykun Szolnok megyei elnöke szerint legalábbis erre utal, hogy Szalai Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere az ottani ipari park bővítésére készül.

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a helyieket nem tájékoztatták és nem kérdezték meg a tervekről - fogalmazott a sajtótájékoztatón Tóth Áron, aki jelezte: Szolnok vezetése éppen a napokban dönt arról, hogy a város átadja a víziközművét az államnak. Ez pedig szerinte "pont illeszkedne abba a tervbe", hogy egy akkumulátorgyár vízigényét ki tudják szolgálni.

Tóth Áron arra kérte Szalai Ferencet, nyilatkozzon egyértelműen: terveznek-e akkumulátorgyárat létesíteni Szolnokon, avagy sem. "A természetes kincsünket nem pazarolhatjuk el egy ilyen veszélyes beruházással" - mondta, hozzátéve: az LMP mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Szolnok városa "ne álljon be a környezetpusztító sorba."

A sajtótájékoztatón felidézték, hogy február 9-én tüntetést szervez az LMP Debrecenben az ottani veszélyesüzem-beruházás miatt, emellett a párt országos népszavazást is kezdeményezett már a témában, az önkormányzati képviselőik pedig olyan határozati javaslatokat nyújtanak be, amelyek arról szólnak, hogy a helyiek jóváhagyása nélkül ne lehessen ilyen jellegű üzemeket létrehozni.