Adél napja van. | 2023.01.29

Hollik István: a baloldal egyre többet hazudik a külföldi kampánytámogatásokról

2022-11-30 14:59:00

A "dollárbaloldal" egyre többet hazudik a hónapok óta húzódó külföldi kampánytámogatásokról - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója, felszólítva a baloldalt a pénz forrásának megnevezésére.

Hollik István az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta, a "guruló dollárok ügyében" először csak néhány száz millió, aztán 1,8 milliárd forintos támogatásról beszélt a baloldal. A most nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből azonban tudható, hogy valójában 3 milliárd forint külföldi támogatást kaptak. Ennyi pénz érkezett a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracy nevezetű szervezettől.

Értékelése szerint ez óriási összeg, főként azzal összevetve, hogy egy a választáson induló párt vagy pártszövetség, amennyiben minden választókerületben indít jelöltet, nagyjából 830 millió forint állami támogatásra jogosult.

A dollárbaloldal tehát több mint háromszor annyi pénzt kapott külföldről, mint amennyi a maximálisan igénybe vehető állami támogatás összege, és így kampányfinanszírozásának nagy része külföldről származott. "Ilyen az elmúlt harminc évben nem fordult elő, ezért ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb botránya" - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Éppen ezért itt az ideje, hogy a dollárbaloldal vezetése, élén Gyurcsány Ferenccel, végre elmondja, kitől kapták ezt a temérdek pénzt, és mit kért a pénzért cserébe - jelentette ki Hollik István.