Dezső napja van. | 2022.05.23 | MNB középárfolyam:

Palkovics: a technológiai platformok határozzák meg a következő évtizedeket

2022-01-28 11:09:03

A gazdaság akkor lesz továbbra is fejlődőképes, ha olyan ökoszisztéma épül köré, amely ki tudja szolgálni az ipart; ezek a technológiai platformok pedig meghatározóak lesznek a következő évtizedekben - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

    Palkovics László a ZalaZone tesztpályán rendezett Mesterséges intelligencia és technológia kiállítás megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy Magyarország ipara az IMF tanulmánya szerint 70 százalékban a high-tech szektorba tartozik, hasonlóan Németországhoz és Dániához, vagyis Európa élvonalához.
    A gazdaság azonban csak akkor lesz fejlődőképes, ha köré tudjuk építeni azt az ökoszisztémát, ami az ipart ki tudja szolgálni, és ennek eleme a kutatás, az oktatás, illetve azok a technológiai platformok, amelyek nemcsak véleményeket "gyűjtenek és konszolidálnak", de a széles közönség számára megpróbálják mindezt érthetővé is tenni - jelezte Palkovics László.
    A kormány az elmúlt négy évben nyolc technológiai platformot hozott létre, ezek közé tartozik az ipar 4.0 stratégiája, az 5G Koalíció, valamint az autonóm gépek, drónok technológiájával, továbbá a mesterséges intelligenciával foglalkozó platformok. A következő évtizedeket ezek a technológiák fogják jellemezni, az ezeken a területeken létrejövő műszaki, tudományos és vállalati eredmények - vélekedett a miniszter.
    Jakab Roland, a közel 400 tagot számláló Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke arról számolt be, hogy a Zalaegerszegen kiállító cégek széles spektrumon, több iparágra is kiterjedő technológiákat mutatnak be. Egyebek közt önvezető földi és légi járművek, digitális katonai technológiák mellett például hangvezérelt adatbevitelt, vagy éppen ipari környezetben alkalmazható kiterjesztett valóság alkalmazást is - ismertette.