Emma napja van. | 2024.04.19

Sárosi Laura sérülés miatt visszalépett

2021-07-27 08:44:00

A tollaslabdázó Sárosi Laura keddi találkozója előtt visszalépett a tokiói olimpiától, mivel vasárnapi mérkőzésén részleges Achilles-ín-szakadást szenvedett.

    A Magyar Olimpiai Bizottság kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Sárosit a korábbi világelső thaiföldi Ratchanok Intanon elleni 2-0-s vereség során sérülése még nem akadályozta játék közben. Azt azonban már nem teszi lehetővé, hogy folytassa további szereplését a riói olimpikon Sárosi, ezért a malajziai Soniia Cheah elleni magyar idő szerinti 7.00-kor vívandó mérkőzés előtt kénytelen visszalépni a további versenyzéstől.
    Sárosi az MTI-nek elmondta: már a találkozó után bicegve érkezett vissza az olimpiai faluba, másnap reggelre pedig vérömleny keletkezett a sarkánál. A hétfői vizsgálatok kimutatták az Achilles alsó részén a részleges beszakadást, és bár az orvosi stáb mindent megtett, nem javasolták a pályára lépést.
    "A bal lábammal lábujjhegyre sem tudok emelkedni, így nem tudnék ugrani sem, emiatt összeszorított foggal sem tudnék játszani" - hangsúlyozta Sárosi, aki kedden reggel kapta meg a végső diagnózist, amely miatt visszalépett.
    "Csalódott vagyok. Egy sérülés sosem jön jókor, de most végképp nem. Ugyanakkor örülök, hogy egy meccset tudtam legalább játszani. Ebben az olimpiában az út volt, ami fontos volt, és azt élveztem. Ezt a sérülést majd később fogom tudni feldolgozni" - fejtette ki Sárosi, aki három-négy hét pihenő után kezdheti meg a gyógytornát.