Tamás napja van. | 2021.03.07 | MNB középárfolyam:

Varga Judit: a hatékony európai együttműködés záloga, hogy a tagállamok folyamatos párbeszédet folytassanak egymással

2021-02-23 19:07:34

A hatékony európai együttműködés záloga, hogy a tagállamok folyamatos párbeszédet folytassanak egymással, ebben pedig Magyarország mindig partner lesz - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.

    Varga Judit azt írta: kedden ülésezett az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa, s az EU Európa-ügyi minisztereivel több fontos témát vitattak meg.
    Az igazságügyi miniszter a koronavírus okozta kihívásokkal kapcsolatban az ülésen elmondta, hogy Magyarországon egy országos konzultáció keretein belül kérik ki az állampolgárok véleményét a korlátozásokról és az újraindítás lehetőségeiről.
    Az európai demokráciáról szóló cselekvési terv kapcsán is zajlott egyeztetés, azonban maradtak fenn vitás kérdések - közölte. Varga Judit azt írta: a cselekvési terv pontjai közt szerepel a demokratikus részvétel előmozdítása. Ennek kapcsán példaként említette az európai polgári kezdeményezéseket. A több mint 1 millió aláírást szerző Minority SafePack kezdeményezést az Európai Bizottság korábban mégis "élből elutasította" - jegyezte meg a miniszter.
    A migrációs kihívások hatékonyabb kezelésének érdekében a magyar kormány elengedhetetlennek tartja, hogy az EU különös figyelmet fordítson a nyugat-balkáni régióra - szögezte le a miniszter.