Emma napja van. | 2024.04.19

Schanda: már mintegy 5200 hallgató vett részt a járvány elleni védekezésben

2021-01-27 14:15:00

Eddig mintegy 5200, jellemzően orvos- és egészségtudományi egyetemi hallgató vett részt a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

    Schanda Tamás tájékoztatása szerint a hallgatók kivették a részüket a pedagógusok és a kormányhivatali dolgozók decemberi országos szűréséből, januárban pedig szintén a pedagógusok, illetve a szociális dolgozók szűrésében segítettek.
    Csaknem ezer fiatal 64 különböző kórházban dolgozik vagy dolgozott, őket ezekre a helyszínekre kirendelték a kormányhivatalok - tette hozzá.
    Kiemelte: sok százan dolgoztak és dolgoznak most is önkéntesen az orvosegyetemi klinikákon, az Országos Mentőszolgálat kötelékében pedig 17 757 műszakban teljesített szolgálatot mintegy 2200 fiatal.
    Közölte: az orvos és egészségtudományi egyetemek közül a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói láttak el egészségügyi feladatokat. A Corvinus Egyetem, a Műegyetem, az ELTE, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói pedig az egyéb adminisztratív és támogató - akár sofőri - feladatokból vették ki a részüket hozzájárulva a vírus elleni védekezéshez.
    Schanda Tamás hangsúlyozta: voltak olyan napok, hetek, amikor a mentőknél egyszerre több mint 500 hallgató dolgozott. Tájékoztatása szerint hétköznaponként átlagosan 200-250 hallgatót tudnak bevonni a védekezésbe, de hétvégén is száz körüli hallgató "áll csatasorba" a mentőszolgálatnál a járvány megfékezése érdekében.
    Az államtitkár úgy fogalmazott: köszönet illeti a védekezésben részt vevő hallgatókat, akik  pár évvel az érettségijük után kiemelkedő teljesítményt nyújtó, példamutató és felelős polgárai Magyarországnak.
    Mivel a hallgatók a vizsgaidőszak alatt is segítik a járvány elleni védekezést, a kormány kötelességének érzi, hogy támogassák őket a tanulmányaikban és anyagilag is - emelte ki Schanda Tamás.
    A védekezésben részt vevő hallgatók az elvégzett munkájukért járó járulékmentes fizetés, illetve ösztöndíj mellett krediteket is kapnak, továbbá számukra a vizsgaidőszakot két héttel meghosszabbították vagy az oktatási intézmény más módon is kompenzálhatja őket, hogy tanulmányaikat megfelelően tudják folytatni. Hozzátette: emellett a kormány lehetővé tette azt is, hogy az egyetemek saját forrásaikból is nyújthatnak plusz támogatást a kirendelt és önkéntes egyetemi hallgatóknak egyaránt.
    Schanda Tamás kitért arra is, hogy míg az egyetemisták a vírushelyzet miatt nehezebbé vált körülmények közt is tanulnak, teljesítik a követelményeket az adott szakokon, valamint erőt és energiát nem kímélve önzetlenül küzdenek a többi ember egészségéért, mások csak hátráltatják a védekezést.
    Azt mondta: vannak olyanok, akik egyszerűen a közbizalmat próbálják álhírekkel, kamuvideókkal aláaknázni, mások "egészségügyi Mekk mesterként" félrevezetik az egyébként jóhiszemű embereket, bagatellizálják a vírust vagy a védelmi intézkedések megszegésére buzdítanak, illetve teljesen abszurd összeesküvés-elméletekkel "bombáznak" mindenkit az online térben. Ezt Schanda Tamás a legkárosabb és legfelelőtlenebb magatartásnak nevezte, amit egy járványhelyzetben el lehet követni.
    Az államtitkár hozzátette: bár az elhibázott brüsszeli központi beszerzés miatt egyelőre kevés oltóanyag van Magyarországon, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy más forrásokból pótolni tudják ezt a hiányt.
    Megjegyezte: a magyar emberek fegyelmezettségének és a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon eddig eredményesen harcoltak a vírus ellen. "Ne most adjuk fel, bírjuk ki a hátralevő időszakot, mert együtt sikerülni fog" - mondta a szabályok betartására kérve mindenkit.