Angelika napja van. | 2021.01.27 | MNB középárfolyam:

Miniszterelnökség: a vártnál alacsonyabb részvételi arány mellett alacsony fertőzöttség

2020-12-01 17:51:24

A vártnál alacsonyabb részvételi arány mellett alacsony fertőzöttséget mutatnak a bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozóknál múlt héten végzett célzott, csoportos tesztelés eredményei - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

    György István felidézte: múlt héten több mint ezer gyorstesztelő csapat több mint tízezer helyszínen végezte a gyorsteszteket a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, az egészségügyi és szociális intézményekben azonban az ott dolgozók végezték az önkéntes teszteléseket.
    Az államtitkár elmondta: az operatív törzs nagyobb részvételre számított. Elmondta, összesen 181 506-an teszteltették magukat, a gyorsteszten megjelentek 2,44 százalékának, 4436 embernek lett pozitív a mintája. Hozzátette: a teljes érintett létszámra vonatkoztatva a pozitivitás 1,64 százalék, ami hasonló az elmúlt időszakban Szlovákiában és Bajorországban elvégzett, nagycsoportos tesztek eredményéhez.
    György István az egyes csoportok tesztelésének eredményéről szólva elmondta: a bölcsődei dolgozóknál volt a legmagasabba  részvételi arány, 79 százalék. Ebben a csoportban 11 113 dolgozó teszteltette magát, 195-en bizonyultak pozitívak, ami 1,8 százalék.
    Az óvodai dolgozóknál 74 százalékos volt a részvétel, 34 964-en teszteltették magukat, 811 embernek lett pozitív a mintája, ami 2,3 százalék. Az általános iskolai pedagógusoknál, az oktató-nevelő munkában résztvevőknél 73 százalék volt a részvétel, 95 102 dolgozóból 2170 tesztje lett pozitív, ami 2,3 százalék.
A szakképző intézményekben 64 százalékos volt a részvételi arány, 5753-an teszteltették magukat, 146-nak lett pozitív a mintája, amely 2,6 százalék. Ezzel kapcsolatban az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szakképző intézményekben online oktatás folyik, a tesztelés a gyakorlati héten oktatókat érintette.
    A szociális intézményekben 24 452 embert teszteltek, 911-nek lett pozitív a mintája, ami 3,73 százalék. Az egészségügyi dolgozók tesztelésében 10 222-en vett részt, itt 1,96 százalék volt a pozitivitás, ami az államtitkár közlése szerint a korábbi arányoknak megfelelő.
    György István hangsúlyozta: akinek pozitív lett a mintája, jelentenie kell ezt a háziorvosának, aki akkor engedélyezheti a munkába visszatérést, ha a dolgozó már három napja tünetmentes.
    Az államtitkár elmondta, elkezdődött a gyorstesztelés második köre és arra bíztatnak mindenkit, hogy vegyenek részt benne, akkor is, ha az első körben már teszteltették magukat. Bejelentette azt is, hogy az operatív törzs döntése alapján a csoportos tesztelés az államigazgatásban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársak tesztelésével folyatódik, ebben is részt vehetnek egyetemisták, újabb kirendelés alapján.
    Hangsúlyozta: a tesztelés önkéntes, és cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a tesztelésben részt nem vevőket bármilyen hátrány érné. Megjegyezte: a tesztelés visszautasításának egyik oka lehetett az, hogy napokkal korábban már átestek tesztelésen.
    Az államtitkár az egyetemisták kirendelésével kapcsolatban hangsúlyozta, az a leghumánusabban történt, egyeztettek az egyetemistákkal, szállást biztosítottak nekik, ha kérték, továbbá gondoskodtak a védőfelszerelésükről és az étkeztetésükről is. Emellett csoportos biztosítást is kötöttek rájuk.
    Cáfolta azt a hírt is, hogy "egy teljes napot" kellene várni a tesztelőkre. Mint mondta, a tesztelést végzők az előző, vagy éppen a tesztelés alatt lévő intézményből mindig értesítették a következő helyszínt érkezésükről, legalább két órával korábban.
    Az államtitkár köszönetet mondott a tesztelésben résztvevőknek. Az akció újabb példa arra, ha az ország összefog a bajban - még akkor is, ha vannak, akik politikai okból akadályozzák a védekezést és támadják a gyorstesztelést, álhíreket terjesztenek -, ha összefogunk, együtt sikerülni fog - mondta György István.