Emma napja van. | 2024.04.19

A jövő héten rendezik meg a Jelen/Lét Fesztivált

2020-09-30 14:25:00

A jövő héten, október 5. és 11. között rendezik meg a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléjét, a Jelen/Lét Fesztivált a budapesti Nemzeti Színházban.

    A rendezvény a Magyarországi Szerb Színház kezdeményezésére és a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség szakmai támogatásával valósul meg.
    Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a szomszéd államokkal való kapcsolat szorosabbá válásában óriási szerepe van a nemzetiségi színházaknak. Mint mondta, a magyar nemzet, ahogy eddig is, fontosnak és szükségesnek tartja a nemzetiségek jelenlétét - ezt üzeni ez a színházi fesztivál.
    Hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Miniszterelnökség továbbra is támogatja a nemzetiségi színházakat. Mint mondta, az idén a színházak működését 90 millió forintos támogatással segíti az Emmi, míg az államtitkárság a nemzetiségi színházi fesztivált tíz millió forinttal támogatja.
    Több nemzetiség színház civil szervezetként működik, ennek kapcsán az államtitkárság az MTI-t arról tájékoztatta, hogy kedden jelent meg a nemzetiségi civil szervezetek jövő évi költségvetési támogatására kiírt pályázat. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 ezer, felső határa 5 millió forint.
    Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: nincs még egy olyan ország Európában, amely ilyen tisztelettel viseltetne a szomszédos országos és a területünkön élő nemzetiségek kultúrája iránt. Csak akkor tudjuk elfogadtatni a mi kultúránkat Európában, ha megtaláljuk szomszédaink kultúrájában az értéket - hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarország összességében 16 nemzetiségi színház fenntartását támogatja több száz millió forintos költségvetéssel.
    Csasztvan András, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke elmondta: harmadik alkalommal ad otthont a Nemzeti Színház a találkozónak. Nemcsak színházat játszunk, hanem hidat képezünk a szomszédos országok felé - tette hozzá.
    Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta: büszke rá, hogy a fesztivál otthonra talált a teátrumban. Kiemelte: a nemzetiségek ugyanolyan építői a hazának, a magyar kultúrának mint a többségi nemzet. Beregszászi színházi múltjára utalva hangsúlyozta: tudja, hogy milyen jelentősége van annak, ha odafigyelnek az emberre, ha segítik a munkáját. A fesztivál túlmutat önmagán, túlmutat a színházi eseményen - mondta.
    Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a szövetség alelnöke kiemelte: külföldről az idén nem tudtak színházakat hívni, de a nemzetiségi színházak mind jelen lesznek előadásaikkal a rendezvényen.
    Mint mondta, a fellépők között van a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a CinkaPanna Cigány Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a Vertigo Szlovák Színház, a szarvasi szlovák Cervinus Teátrum, a Pécsi Horvát Színház, az Ani - Budavári Örmény Színház, a Romano Teatro, Theater Jetzt, a Karaván Színház, a bolgár Malko Teatro, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház, az Urartu Örmény Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház és a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.
    A rendezvény célja, hogy ösztönözze, támogassa és fejlessze a magyarországi nemzetiségek anyanyelvű színjátszását, elősegítse kapcsolataik építését: egymás között, a magyar színházi szakmával és nemzetközi téren is. A fesztivál egyben lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzetiségi színjátszás a "saját" nemzetiségi közönségen túl a nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatkozzon, elfogadottá váljon.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó