Emma napja van. | 2024.04.19

Kormánypártok: a baloldalon ugyanaz a Bajnai és Gyurcsány sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot

2020-09-27 15:33:00

A baloldalon ugyanaz a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot, a két volt kormányfő, a Soros-hálózat és köztük a baloldal ifjúsági szervezete, a Momentum együtt készülődik az országgyűlési választásokra - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

    Hozzátette: az elmúlt hónapokban az már egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a baloldal vezére, ő mozgatja a szálakat a baloldali pártok feldarabolásában, a baloldal országos és önkormányzati politikájában is. Most pedig kiderült, hogy Bajnai Gordon is visszatér, a Momentum vele készülődik háttérben a választásokra - mondta a kereszténydemokrata politikus.
    Úgy fogalmazott, "ez ugyanaz a bagázs, amely egyszer már tönkretette az országot".
    A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt "a baloldal teljesen feladta a nemzeti érdekeket, kiárusította és idegen kezekbe játszotta a nemzeti vagyont, eladósította az országot, és kiszolgáltatta az idegen érdekeknek és külföldi profitnak Magyarországot. Leépítette a magyar gazdaságot, és folyamatos megszorításokkal nehezítette a magyar vállalkozásokat és a magyar családok életét is" - sorolta Nacsa Lőrinc.
    A baloldalon most ugyanazok sorakoznak hatalomra éhesen, akik ezt tették az országgal - jelentette ki, hozzátéve: senkinek ne legyen kétsége, hogy újra megtennék, ráadásul most már a bevándorlókat is beengednék az országba, hogy teljesítsék a Soros-tervet, és ezzel végképp feladják Magyarország kultúráját és nemzeti szuverenitását.