Jeromos napja van. | 2020.09.30 | MNB középárfolyam:

Augusztus 22. és 24. között rendezik meg az Alba Regia Fesztet

2020-08-12 13:42:46

Augusztus 22. és 24. között rendezik meg az Alba Regia Fesztet, amelyen három nap alatt 12 ingyenes, szabadtéri dzsesszkoncerttel várják a közönséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

    Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékvezetője, az egyetem és a székesfehérvári önkormányzat összefogásával megvalósuló Alba Regia Feszt szervezője kiemelte: a dzsesszfesztiváloknak több évtizedes hagyományuk van Székesfehérváron. Ezt a fesztivált 2014-ben élesztették újra a város támogatásával. A rendezvényt a stiláris nyitottság jellemzi, mindenféle igényes műfajt - amelyben az improvizáció, a dzsessz egyik legfontosabb eleme fellelhető - felvonultatnak, sokféle zenét hallhat a közönség.
    A fesztiválon többek között a Nene zenekar, a Vörös Tamás Project, Vörös Janka x Newseries, valamint Elsa Walle és Winand Gábor szerepel.
    Az idén a helyzetnek megfelelően egy szabadtéri színpaddal, és a rendezvények megtartására vonatkozó előírások szerint korlátozott számú, megfelelő távolságba ültetett nézőkkel tartják meg a fesztivált, amelynek a Feketehegy Szárazréti Közösségi Ház szabadtéri színpada ad helyet.
    Az idei fesztiválon is dzsessz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő zenekarok lépnek fel három napon keresztül. További részletek a fesztiválról a https://www.albaregiafeszt.hu oldalon érhetők el.