Auguszta napja van. | 2024.03.29

Prostitúcióra kényszerítette barátnőit egy férfi, vádat emeltek ellen

2020-07-15 10:59:00

Emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette két barátnőjét, a keresetüket pedig elvette tőlük.

    Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a férfi 2018 tavaszán fogadta házába akkor még 17 éves sértettet, akivel szerelmi kapcsolatot létesített, nem sokkal később pedig egy másik lány is a vádlotthoz költözött, aki szintén szerelmes lett a férfiba. Mivel a megélhetésükhöz nem volt elég pénzük, a vádlott azt kérte a nőktől, hogy az interneten adjanak fel szexuális hirdetést, a vendégeket pedig fogadják a házában.
    A két nő heteken keresztül prostituáltként dolgozott, naponta tíznél több vendégük volt, a megkeresett pénzt átadták a vádlottnak.
    Miután a fiatalabb lány is nagykorú lett, mindhárman Brüsszelbe utaztak, ahol a nőknek az utcán kellett folytatniuk a prostitúciót. A vádlott a szálloda ablakából figyelte őket, meghatározta a napi bevétel minimumát és elvette a pénzt tőlük. A hét minden napján dolgozniuk kellett, rossz idő esetén is, munkaidejük kimerülésig tartott, végső esetben két órát pihenhettek - ismertette a megbízott főügyész. Ha nem akartak dolgozni, a férfit bántalmazta az idősebb nőt.
    A két nőt 2018 novemberéig Brüsszelben és Magyarországon is - az MTI úgy tudja, hogy Nyíregyházán - futtatta a férfi, a teljes bevételt elvette tőlük, a pénzből autót vásárolt és berendezte a házát.
    Az ügyészség a vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Ha az előkészítő ülésen a férfi beismerő vallomást tenne, öt év fegyházra számíthat - tette hozzá Martossy György.