Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szeptemberben szervezik meg az idén a 8. Vásárhelyi Forgatagot

2020-07-14 14:59:00

Az idén is megszervezik a Vásárhelyi Forgatagot, amely kisebb lesz, de teljes bizonyossággal csak akkor tartják meg, ha a koronavírus-járvány lehetővé teszi - jelentették be a szervezők kedden Marosvásárhelyen.

    Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a 8. Vásárhelyi Forgatagot az idén másként, máshol, kisebb csoportokhoz szólva, járványbiztosan szervezik meg szeptember 11. és 13. között. Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője elmondta, hogy az idén kisebb fesztivált terveztek.
    Bejelentették, hogy Pál Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciós igazgatója lett a Forgatag fesztiváligazgatója. Pál Attila elmondta, hogy az idén minimális költségvetésből, az eddig megszokotthoz képest minimális létszámú közönségnek készülnek a programok, de maximális lelkesedéssel és kreativitással.
    A tervek szerint több kisebb rendezvényből áll össze a Forgatag. A megszokott központi helyszín ezúttal elmarad, hiszen a fő cél a tömeg kialakulásának elkerülése. Az idén több marosvásárhelyi, erdélyi zenész, színművész és képzőművész kap lehetőséget, így a fesztiválnak hangsúlyosabb lesz a helyi jellege.
    A marosvásárhelyi jelleg erősítése érdekében a lakótelepekre is kiviszik a Forgatagot, így több villámcsődületre, kiskoncertre lehet majd számítani. A sportprogramokat is úgy szervezik, hogy az egész város érezhesse a fesztivált. Elmondták: ha a városvezetés nem gördít akadályt a szervezés elé, akkor maratonfutás, biciklisverseny is lesz a város területén.     A 8. Vásárhelyi Forgatagot a járványügyi előírások szigorú betartásával tervezik, előzetes regisztrációhoz kötnek minden eseményt, a távolságtartás szabályainak megfelelően alakítják a különböző programokat, hogy kiküszöböljék a fertőzésveszélyt és elejét vegyék a járvány terjedésének.