Izabella napja van. | 2020.07.12 | MNB középárfolyam:

Kövér: erősödhet Magyarország és Szlovákia együttműködése

2020-06-30 14:36:18

A regionális kapcsolatok, a nemzeti közösségek erősítése és az uniós érdekérvényesítés területén is erősödhet Magyarország és Szlovákia együttműködése - mondta Kövér László, az Országgyűlés kedden Budapesten.

    Kövér László az Országházban fogadta Boris Kollár szlovák házelnököt, majd a tárgyalásukat követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: egyetértettek abban, hogy az elmúlt időben egyébként is sikeres regionális együttműködést, a visegrádi csoportot (V4) igyekeznek a maguk eszközeivel még sikeresebbé tenni.
    Emellett abban is egyetértettek, hogy a nemzeti közösségeknek fontos összekötő szerepe, ereje van - közölte. Hozzátette: az új szlovák kormány hivatalba lépése óta eltelt idő reményre ad okot, hogy a nemzeti közösségek tekintetében is fejlődést érhetnek el.
    Úgy látja, lényeges a két ország együttműködése az Európai Unió jövője szempontjából is. Az EU Magyarország és Szlovákia, valamint a két országban élők számára is egy olyan érdekérvényesítési keretet jelent, amelyben jobban megtalálhatják a boldogulásukat, de mivel az unióban vannak régi és új, nagy és kicsi, erős és kevésbé erős tagállamok, fontos, hogy egymást segítve, együttműködve próbálják meg a nemzeti érdekeiket érvényesíteni, mert így nagyobb súlyt képviselnek - mutatott rá Kövér László.
    A szlovák házelnök hangsúlyozta: országa célja a jószomszédi kapcsolatok kiépítése Magyarországgal.
    Emlékeztetett: első hivatalos útja Prágába vezetett, a második Budapestre, amivel azt kívánta jelezni, hogy mennyire fontosak a legközelebbi szomszédok, és milyen jók a velük ápolt kapcsolatok.
    Úgy vélte, mindkét ország alapvető érdeke, hogy a szoros együttműködést a V4-en belül is fenntartsák.
    Kitért rá: sok kérdésben egyetértettek magyar partnerével, ami azt bizonyítja, hogy továbbra is nagyon jók lehetnek a magyar-szlovák kapcsolatok.