Auguszta napja van. | 2024.03.29

Novák: fokozottan ügyelnek a biztonságra az Erzsébet-táborokban

2020-06-04 12:16:00

Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Novák Katalin azt mondta, hogy idén majdnem kétszer annyi, százezer gyereket fogadnak a napközis táborokban, mint tavaly. A táborokban a gyerekeknek lakóhelyükhöz közel biztosítanak tartalmas kikapcsolódást többi között sport és kulturális programokkal napi négy étkezéssel, napi száz forintért - tudatta.
    Az államtitkár hozzátette: egy csoportban maximum húsz gyerek vehet részt, jelentkezni az iskoláknak kell.
    Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy idén nem lesznek ottalvós Erzsébet-táborok. A járványhelyzetet kihasználva felújítják a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort, amelynek köszönhetően jövőre mintegy kétszer annyi gyermeket tudnak majd fogadni - tette hozzá az államtitkár.