Emma napja van. | 2024.04.19

Borsod-Abaúj-Zemplénben folyékony szappant és hypot kapnak a hátrányos helyzetű térségek

2020-05-06 21:04:45

Nagyvállalat, egészségügyi intézmény, és a megyei, illetve a kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2000-2000 liter folyékony szappant és hypot kapnak/kaptak a hátrányos helyzetű területek, valamint a nehéz élethelyzetben lévő családok.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzetben a megelőzés egyik leghatékonyabb módja – egyebek mellett – a gyakori és alapos szappanos kézmosás, illetve a háztartásokban a fertőtlenítés.

A hatékony járványügyi védekezés elősegítése céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház literes kiszerelésekben folyékony szappant, míg a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. saját gyártású hypo-oldatot ajándékozott – fertőtlenítési használatra – a rászorulóknak.

A kezdeményezés dr. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója és Lakatos Attila megyei cigányvajda  javaslatára indult.

A több ezer liternyi adomány Bánné dr. Gál Boglárkának, a megyei közgyűlés elnökének és a megye négy országgyűlési képviselőjének koordinálásával került oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

A 2000-2000 liternyi folyékony szappanból és 4,5 százalékos háztartási hypoból eddig a megye 18 hátrányos helyzetű területe (Aszaló, Kázsmárk, Forró, Szikszó, Gesztely, Hernádvécse, Taktaszada, Rudabánya, Ináncs, Encs (Fügöd és Abaújdevecser városrésszel), Selyeb, Gagybátor, Alsóvadász, Csobád, Hernádszentandrás, Tomor) kapott – ám az adományra rászoruló településrészek listája folyamatosan bővül.

Az Országos Roma Önkormányzat képviselője, Váradi Gábor a veszélyhelyzet életbe lépése óta folyamatosan egyeztet az országos és a helyi települések nemzetiségi önkormányzatainak vezetőivel, valamint azokkal az egészségügyi és karitatív szervezetekkel – pl. Lakatos Attila -, akik segítséget nyújthatnak a megelőzésben, a mindennapokban.

A Kormány által előírt veszélyhelyzetben a higiéniai, valamint óvó-védő szabályok fokozott betartásáról tájékoztató kampányt folytatnak az érintett településrészeken. A közös munkának köszönhetően az elmúlt két hónapban félezer család számára sikerült tisztítószereket biztosítani. A partnerek és az önkéntesek révén heti több alkalommal több száz család számára meleg ételt is biztosítanak a krízishelyzet kapcsán.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kialakult járványügyi helyzetben példaértékű társadalmi összefogás tapasztalható, sajtónyilvános átadásra jelenleg azonban – sajnos – nincs lehetőség, ám az érintettek bíznak abban, hogy néhány hét múlva – akár személyes kézfogás kíséretében is – megerősíthetik együttműködésüket.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó