Gedeon napja van. | 2024.03.28

BÉT - Stagnálásra vagy kis emelkedésre számítanak az elemzők

2015-03-16 07:53:12

 

Stagnálást vagy kisebb emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

 

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: nagy mozgásokra nem számít a magyar tőzsdén. A szakértő szerint a Magyar Telekom iránt a pénteki esés után lehet befektetői érdeklődés, a Mol árfolyamában stagnálás vagy enyhe csökkenés, az OTP esetében pedig stagnálás vagy kisebb emelkedés valószínű. Az elemző összességében a BUX stagnálására számít.
    Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője úgy látja, hogy a mérsékelten pozitív nemzetközi hangulat miatt a hazai tőzsdén is lehet kisebb emelkedés.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,01 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 18 666,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 115 forinttal, 0,95 százalékkal, 11 965 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,21 százalékkal, 4700 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,56 százalékkal, 381 forintra gyengült, forgalma 655,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1 forinttal, 0,03 százalékkal, 3859 forintra csökkent, a részvények forgalma 626,0 millió forintot ért el.