Emma napja van. | 2024.04.19

BÉT - Eltérő szakértői várakozások

2014-10-28 08:08:54

Eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője alacsony forgalom mellett, vegyes irányú elmozdulásokra számít a magyar tőzsdén. A szakértő úgy véli, a gyengülő rubel negatívan hat majd a Richter-papírok árfolyamára, míg a pozitív európai piaci hangulat kedvező irányba módosítja az OTP-részvények árát, valamint az elemző szerint megáll a hétfői esés a Magyar Telekomnál.
    Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője ugyanakkor a pozitív nemzetközi hangulat eredményeként enyhe emelkedést vár a budapesti értéktőzsdén. Az üzletkötő szerint, mivel a gyorsjelentési szezon közepén vagyunk, a napi események befolyásolják a kereskedés irányát, például az amerikai fogyasztói bizalmi index.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,49 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 17 129,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt. A Mol ára 75 forinttal, 0,64 százalékkal 11 640 forintra csökkent, 349,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 4 forinttal, 0,10 százalékkal 4034 forintra erősödtek, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,20 százalékkal 330 forintra esett, forgalma 412,0 millió forint volt. A Richter 104 forinttal, 2,74 százalékkal 3689 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó