Kálmán napja van. | 2026.10.13

Caramel jubileumi nagykoncertet tart a Sportarénában

2015-10-06 16:13:01

 

Pályafutása tizedik évfordulóján jubileumi nagykoncertet tart Caramel (Molnár Ferenc) december 20-án a Papp László Budapest Sportarénában.

 

    A most 33 éves énekes, dalszerző 2005-ben az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutatójának győzteseként robbant be a köztudatba, az azóta eltelt tíz év alatt hat albumot készített, a legutóbbi, az Epicentrum tavaly jelent meg. Négy korongja (Dalok, Nyugalomterápia, Lélekdonor, Vízió) is vezette a magyar listát.
    A szervezők tájékoztatása szerint Caramel kapott más egyebej mellett Fonogram díjat, legismertebb dalai közé tartozik a Szállok a dallal, a Várt váratlan, a Mennem kell, a Párórára, a Te vagy aki kell, a Maradjon így, a Lélekdonor vagy a Jelenés.
    Decemberben, tíz évvel első sikere után énekel ismét a Budapest Sportaréna színpadán. 
    "Caramel a koncert után egy időre alkotói szabadságra vonul, a koncertek helyett az alkotásra és családjára kíván koncentrálni. 2016-ban új albummal készül, musicalt ír és fiatal előadók pályáját egyengeti" - szerepel a közleményben.
    A mostani koncertet Lévai Balázs rendezi, vendégelőadóként fellép Radics Gigi, Diaz (Wellhello) és lesz meglepetésvendég is. A koncerten két új dalt is bemutat Caramel, közülük az egyik népzenei ihletésű. Az előadás személyes történetére koncentrál, a dalok segítségével meséli el eddigi pályafutását.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
18:22
- Egy kazincbarcikai férfi az erkélyről vízzel leöntött majd megvert egy gyalogost
17:44
- NAV: több mint százezer hamis ruhát foglaltak le egy török férfitől, milliárdos kárt okozott
16:38
- Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását
15:45
- Megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét az Országgyűlés
13:31
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját
12:34
- Tarr Zoltán: fontos cél az átfogó egyeztetés az egyházakkal
11:33
- Súlyos látáskárosodást okozhat a Temu online piactéren vásárolt játék markoló
10:25
- Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció és gyorsuló GDP-növekedés várható a választások előtti költekezés után
09:22
- A Független Benzinkutak Szövetsége kezdeményezi a nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását
08:23
- Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára
MTI hírfelhasználó