Kálmán napja van. | 2026.10.13
BARCIKA HAZAVÁR – VÉGET ÉRT AZ ELSŐ SOROZAT Az Összefogással Barcikáért Egyesület Barcika Hazavár címmel indított sorozatot, amelyben az elszármazottakat várták, várják haza. Olyan
További híreink

BARCIKA HAZAVÁR – VÉGET ÉRT AZ ELSŐ SOROZAT Az Összefogással Barcikáért Egyesület Barcika Hazavár címmel indított sorozatot, amelyben az elszármazottakat várták, várják haza. Olyan
A projekt kiegészíti Miskolc város azon törekvéseit, hogy a térség kulturális és turisztikai központtá váljon, ezzel is hozzájárulva a Bükk hegység és annak adottságainak
A Borsodszer Kft. technológia-fejlesztési projektje a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz program keretében valósult meg, 117,961 millió forint európai
Az Észak-magyarországi Ökológiai Partnerség Alapítvány 2020. évben 2 térségi programot valósított meg a BTGE Helyi Akciócsoport területén. Közösség – Környezet –
A statisztikai tájékoztatási naptár a jövő héten üres, megkülönböztetett figyelemre csak a monetáris tanács kamatdöntő ülése tarthat számot.     Kedden tartja soron
Emelkedő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 200,88 ponton zárt pénteken, 388,72 ponttal, 1,09 százalékkal alacsonyabban előző heti
Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezer éves feltevését, miszerint a föld kockákból épül fel - közölte az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat
A férfiaknál Faldum Gábor, a nőknél Bragmayer Zsanett nyerte meg a triatlonosok tatai országos bajnokságát szombaton.     Faldum 1:52:38 óra alatt ért célba az olimpiai távon, amely 1500 méter
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen zajló 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével és Chase
Magyar Nagydíj - Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon - FRISSÍTETT (új: Hamilton nyilatkozata, 4. bekezdés)     Budapest/Mogyoród, 2020. július 18., szombat (MTI) - A címvédő és
A jövő szeptemberről 2022-re halasztott Európa-bajnokság végéig Sztojan Ivkovics marad a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, miután a szövetség (MKOSZ) megállapodott a
Szécsi Zoltán a magyar vízilabda egyik legnagyobb bástyáját szeretné felépíteni Egerben. A klub pénteki sajtótájékoztatóján hivatalosan bejelentették: a nőket Szilágyi
Arianna Fontana olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó a 2022-es, pekingi téli játékokig a magyar válogatottal készül.     Az olasz világklasszis pénteken a Facebook-oldalán
A tervezhetőbb jövő és a 2021-re halasztott tokiói olimpia zavartalan felkészülési időszakának megteremtése érdekében pénteken lemondott a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ)
A Dinamo Bucuresti futballcsapatából tíz játékos elkapta a koronavírust - adta hírül honlapján a román futballklub.     A nagy múltú bukaresti együttesnél további teszteket
"A SajoMente.hu internetes hírportálon 2020.július 3. napján "Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő feleségének is jutott állás a Miskolc Baloldali Betéti
Lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen - jelentette be a miami érsekség pénteken.     Mary Ross Agosta, az érsekség
Filmtörténeti kiállítás és VR-élménytár nyílt az idén működésének századik évfordulóját ünneplő szegedi Belvárosi
  Érdeklődni: 06 48/422-461   illetve felkeresheti az iskola nyilvános facebook csoportját: www.facebook.com/alacskaiskolaja  
 Technikai okok miatt csak részben érhető el jelenleg az OTP Bank internetbankja.     Az MTI megkeresésére a cég azt közölte, hogy technikai probléma miatt az OTPdirekt szolgáltatás részlegesen


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:44
- NAV: több mint százezer hamis ruhát foglaltak le egy török férfitől, milliárdos kárt okozott
16:38
- Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását
15:45
- Megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét az Országgyűlés
13:31
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját
12:34
- Tarr Zoltán: fontos cél az átfogó egyeztetés az egyházakkal
11:33
- Súlyos látáskárosodást okozhat a Temu online piactéren vásárolt játék markoló
10:25
- Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció és gyorsuló GDP-növekedés várható a választások előtti költekezés után
09:22
- A Független Benzinkutak Szövetsége kezdeményezi a nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását
08:23
- Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára
Tegnap
- Roska Botond: néhány éven belül szélesebb körben is elérhetővé válhat az optogenetikai terápia
MTI hírfelhasználó