Auguszta napja van. | 2024.03.29
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

  Több mint 10 ezer résztvevővel zajlott le a gyaloglás világnapjához kapcsolódó idei eseménysorozat Magyarországon.        A csütörtökön közzétett
  A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 600 eurós (186 ezer forint) pénzbírsággal bünteti azokat a képviselőit, akik tartózkodás helyett nemmel szavaztak a konzervatív Mariano Rajoy miniszterelnökké
  A gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés, a demokrácia kiépítése, az újjáépítés érdekében, valamint az egészségi állapot és az életminőség
  Ünnepélyes keretek között helyezték el csütörtökön az új diósgyőri labdarúgó-stadion az alapkövét. A létesítmény 10,9 milliárd forintból épül meg,
Jóváhagyta az Európai Parlament (EP) csütörtökön a jövő évi uniós költségvetést, amelyet korábban már a tagállamok kormányait tömörítő tanács elfogadott, a
 Határozott álláspontom szerint a kormányzati jogszabály-előkészítésben az Igazságügyi Minisztériumnak kiemelkedő szerepet kell betöltenie - írta a csütörtökön megjelent Figyelőben az
Teljesülhet az idei 2-2,5 százalékos gazdasági növekedés, ehhez dinamikus negyedik negyedéves teljesítményre van szükség, amelyet a karácsony előtti időszak is segíthet - mondta a nemzetgazdasági
  A közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesítő ötven önkormányzatot, valamint két szeretetszolgálatot jutalmazott a Belügyminisztérium (BM), az elismeréseket Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati
  Csökkenti a tranzakciós illetéket az erről szóló adótörvények értelmében a kormány a hitelezésüket fokozó pénzintézeteknél - közölte a Nemzetgazdasági
  Társai is lehetnek a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnál (BfV) leleplezett, feltételezett szélsőséges iszlamistának.       A Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap
  Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki februárban két társával kiszakította egy csepeli bevásárlóközpont utcafronti falát és kirabolt egy ékszerboltot       A
  Több NATO-tagállam díszegységeinek, illetve a román hadsereg, és a belügyminisztérium több mint háromezer fegyveresének részvételével nagyszabású katonai díszszemlével
  Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést
  Lengyelország panaszt tett az Európai Unió Bíróságánál (CJEU) az Európai Bizottság (EB) által megtámadott és ennek nyomán felfüggesztett kiskereskedelmi adó miatt - jelentette be
  A Vodafone elmúlt hónapokban végrehajtott fejlesztéseinek eredményeként javult a mobilszolgáltató beltéri lefedettsége és hálózatának minősége Budapesten és az
  Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma már "egy győztes csapathoz tartozik", mert míg korábban megbélyegzett, kiszorított, kritizált ország volt, addig mára "hirtelen" a magyar politika "a győztesek
  December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül - mondta el Balogh Gábor, a Közigazgatási és Elektronikus
  Magyarországon a legfrissebb eredmények szerint az elmúlt évhez képest nem növekedett az újonnan regisztrált HIV-fertőzöttek száma - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi
  Több mint fél kilogrammos isztriai szarvasgombára bukkant a Nefag Zrt. egyik gombásza Baranya megyében, a példány több millió forintot is érhet.       Az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) a
 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel további egy évig, azaz jövő