Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

  Krétától Fokvárosig öt hét alatt 13 ezer kilométeres utat tettek meg a húszas és harmincas évek repülőgépein egy afrikai veterán repülős kalandtúra résztvevői.
  A román legfelsőbb bíróság megváltoztatta a pitesti-i táblabíróság elsőfokú ítéletét, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a
  Mivel a médiatanács csak az emberi méltóságot általánosan sértő esetekben illetékes, a testület nem indít eljárást a TV2 hírműsorában megjelent, Vona Gábort
  Minden mérkőzésen a győzelmet tűzi ki célul Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott leendő szövetségi kapitánya.             A 42 éves
  Augusztus óta nő a tehervonatokon illegálisan Magyarországra érkező migránsok száma: míg tavaly 111 határsértőt találtak a Szerbia felől Kelebiánál belépő tehervonatokon, az idén
  Ismét zavartalanul haladhat a forgalom az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán Inárcs térségében, ahol péntek délelőtt két baleset is történt - közölte a Pest
  Péteken is folytatódott az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja, így a látogatók negyedik napja nem mehetnek fel a francia főváros egyik legfőbb turistalátványosságára.       A
  Mintegy 54 milliárd forint értékben három pályázat indult a digitális gazdaság fejlesztésére a közép-magyarországi régión kívüli kis- és
  Jövőre 3,15 milliárd forintot fordít a médiatanács televíziós, rádiós és filmes pályázatokra Magyar Média Mecenatúra programján belül - közölte a Nemzeti Média-
  A tudás visz előre - mondta Kövér László házelnök a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek támogatására alapított MKB-ösztöndíj
  Julia Roberts Oscar-díjas amerikai filmsztár először játszik főszerepet tévésorozatban - írta a BBC News.       A színésznő Maria Semple Today Will Be Different című, szeptemberben megjelent
  A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket pénteken
  A szálló por magas koncentrációja miatt Sajószentpéteren veszélyes, három további északkeleti településen egészségtelen a levegő minősége.       Az
Idén karácsonykor 3500 családnak segít a megyében a Magyar Vöröskereszt. Az 5 kg-os tartós élelmiszercsomagok egy részét az adventi időszakban szervezett gyűjtőakciók adományaiból