Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

A Grindeanu-kormánnyal szembeni bizalmatlanságról árulkodnak az erdélyi magyar írott és elektronikus sajtóban csütörtökön megjelent véleménycikkek.     Amint a Maszol.ro portál
 A szlovén kormány csütörtökön elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy az illegális migránsok belépését
     Várható időjárás az ország területén péntek estig:    Eleinte felhőátvonulások lesznek szórványosan hózáporral, főként a középső
Az Európai Bizottság 2023-ig kívánja megvalósítani az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS), amely az eltérő tagállami szabályozásokat és
A jogszabályi előírásoknak megfelelően működtette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Államkincstár az államháztartás információs rendszerét 2014-ben és 2015-ben, a
A kórházak pénzügyi-számviteli egységesítése egy korábbi folyamat folytatása, amellyel az intézmények működtetése lesz olcsóbb - mondta az egészségügyért felelős
Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a madarak számára, hiszen fagyban nehezebben jutnak vízhez az
Az agrárgazdasági vállalkozások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudatos munkaerő-gazdálkodásra, meglévő alkalmazottaik képzésére; szerintük ugyanakkor a pályakezdők szakmai
 A lakosság biztonságos internethasználatának támogatása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Magyar Telekom -
 A Fidesz szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke minden ügyben megpróbálja elfedni és átírni a valóságot.     A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója csütörtökön
Először díjaztak digitális mozikamerákat is a technikai Oscarok odaítélésekor. Az amerikai filmakadémia összesen 18 tudományos és technikai eredményt jutalmazott.     Az Amerikai
 Az Európai Unióban 2007 és 2014 között mintegy 9,4 millió ember tudott elhelyezkedni, 8,7 millióan pedig szakképesítésben részültek vagy oklevelet szereztek az Európai Szociális Alap (ESZA)
 Egy kigyulladt autó miatt kiürítették az Örs vezér téri IKEA áruházat csütörtökön délután - értesült az MTI.     A Fővárosi Katasztrófavédelmi
 Egyes szakértők bírálták Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszternek azt a javaslatát, hogy a terrorizmus elleni harcban magáncélú és az autópályákon használt kamerák által
Tavaly 23 százalékkal, 5,5 millióra nőtt a Wizz Air diszkont légi társaság utasainak száma a Romániát érintő járatokon a 2015-ös évhez képest - közölte csütörtökön a
Lavina által betemetett gépkocsiból mentett ki két embert az erdélyi Nagybánya közelében a román csendőrség - jelentette csütörtökön az Agerpres
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy miskolci áruházból egy karácsonyi ajándéknak szánt mobiltelefont akart
 Szeles, hideg idő várható a hétvégén: néhol akár mínusz 24 Celsius-fokig is hűlhet a levegő, s több helyen a maximumok is mínusz 10 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai
Törökország megkérdőjelezi az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció erői tartózkodásának jogosultságát a dél-törökországi Incirlik légi támaszponton - jelentette
 Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarország határához közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal