Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

 Meghalt az a férfi, aki hétfőn - eddig tisztázatlan körülmények között - autó alá szorult Veresegyházon - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az
 Nem a titkosszolgálatok hallgatták le, hanem az egyik résztvevő rögzítette és juttatta el a hatóságoknak azt a beszélgetést, amely alapján a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus
A Ford autógyár és a Goldman Sachs bankház vezetői helytelenítik a bevándorlást szigorító elnöki rendeletet.     A Ford Motor elnöke és vezérigazgatója, továbbá a
 A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) azt javasolja, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket; a kormányzat jelenleg vizsgálja a
Felháborítónak tartja a Fidesz a Hiszékeny Dezső szocialista politikus ügyében hozott hétfői ítéletet.     A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatával
 A munkaerőpiaci, a biztonsági és az integrációs kihívásokkal foglalkozik elsősorban a módosított osztrák kormányprogram, amelyet hétfőn mutatott be Christian Kern kancellár      A
 Tűz ütött ki hétfő délután Bácsborsódon, a szociális otthonban, többen füstmérgezést szenvedtek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
 Kigyulladt egy melléképület teteje hétfő délután Hajdúszoboszlón, a tűzben egy ember súlyosan megsérült.     Bányay Judit, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi
Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli a kormány, az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti
Továbbra is stabilan vezet a Fidesz-KDNP, enyhén erősödött a Jobbik és csökkent a pártot nem választók aránya - olvasható a Tárki hétfőn közzétett felmérésében, amelyet az
 Jogerősen felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú
Olyan új idegenrendészeti előírások tervezetét ismertette hétfőn Varsóban Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter, amelynek értelmében a menedékkérelmeket gyorsított ütemben, 28 napon belül a
A felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú menekültek és a nők hatékonyabb védelmére szólította fel Olaszországot az Európa Tanács.     A strasbourgi székhelyű
A Fidesz szerint a Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes.     A Fidesz-frakció hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében Apáti István, az ellenzéki párt
Hivatalosan is megkezdődött hétfőn a nyugat-lengyelországi Zaganban a Lengyelországba telepített amerikai páncélos dandár első hadgyakorlata, melyen a január folyamán érkezett mintegy 3 és fél ezer katona
Nemrégiben új pályázati felhívások jelentek meg vállalkozások, illetve mezőgazdasági termelők számára. Ezzel kapcsolatban, január 30-án 14:00 órakor Edelényben tartott fórumot Csuzda
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Várható időjárás az ország területén kedd estig     A Dunántúlon borult, párás időre számíthatunk, de
A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha a baloldalon múlt volna, akkor ma sem otthonteremtési program, sem családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem lenne.     Halász János hétfői budapesti
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a miskolci férfival szemben, aki egy beltéri egység visszakérését egy húsklopfolóval a kezében intézte. A Miskolci
A mezőgazdaság húzóágazat volt tavaly, a gazdasági növekedés motorja, ugyanis bár még nincs végleges adat a GDP növekedésről, de vélhetően 2 százalék körül lesz a nemzetgazdaság