Emma napja van. | 2024.04.19
A kórházak adósságrendezésére 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a
További híreink

Szívbetegség okozta az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát a kedden Londonban közzétett végleges halottkémi vizsgálati jelentés
 A korábbi kormányzati gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően kedvezően alakultak az első kéthavi áfabevételek, érezhető a tavaly őszi hatéves bérmegállapodás
A kormány támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését, de pontosan be kell mutatni, hogy az az elvárt célokat hogyan szolgálja - közölte Palkovics László
Minden bizonnyal lesz jogvitája Magyarországnak az Európai Unióval a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításáról szóló, kedden elfogadott
 Újabb három, a helyi gazdaság és foglalkoztatottság fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megemeli a Nemzeti borkiválóság program idei forrását; míg a korábbi években a program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt
A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a diaszpórában élő magyarságra - hangsúlyozta Potápi Árpád János. A nemzetpolitikai államtitkár kedden az izraeli parlamentben rendezett Diasporas 2017 -
Be kell látni, hogy mára a legveszélyeztetettebb vallási közösség a keresztény közösség lett, hiszen a vallásuk miatt világszerte meggyilkolt emberek 80 százaléka keresztény -
 Soros György jelöltjének tartja a Fidesz Majtényi László volt ombudsmant a köztársasági elnöki posztra.     Teljesen nyilvánvaló, hogy Majtényi László Soros György
 Beismerte tettét a felesége meggyilkolásával gyanúsított nemesgörzsönyi férfi - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden
 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) mélységesen aggasztja az kedden elfogadott magyar törvénymódosítás, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyermekek kötelező fogva
 Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi
Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében, a projektek között kiemelt helyen szerepel a tó körüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes
 A Nemzetközi Műholdas Távközlési Szervezetre (ITSO) vonatkozó megállapodásról szóló törvényjavaslat megtárgyalásával folytatta keddi munkáját az Országgyűlés, majd
Budapest átláthatóságra és demokratikus legitimációra hivatkozva kívánja igazolni a civil társadalmi szervezetek korlátozását célzó intézkedéseit - írta keddi
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrse a lakosság segítségét kéri egy férfi azonosításához, aki egy pénztárca eltulajdonításával
A kis- és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázatra március 8-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti
A KDNP frakcióvezetője szerint ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége
Közösség tagja elleni erőszak miatt emeltek vádat egy rendőr ellen, aki tavaly nyáron szolgálaton kívül belerúgott egy a Ligetvédők mozgalom aktivistái által felállított sátorba a budapesti
Mindenkinek jó az, hogy Magyarországon lesz még egy munkaszüneti nap, a hívőknek és a nem hívőknek, a katolikusoknak és a reformátusoknak, a fiataloknak és az időseknek, de a családoknak és az