Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

Triatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapesten, több BKK-járat menetrendjében is változások lesznek.     A Budapesti Közlekedési
Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat
Valamivel több mint egymilliárd forintos pályázat indul mini bölcsődék létrehozására - jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén.     A Ferrari 2007-as világbajnoka mögött Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a második
Az oktatási intézmények által megrendelt 12,7 millió tankönyv jelentős része már az iskolákban van, mindössze 200 ezer tankönyvnek kell még augusztus 31-ig eljutnia az intézményekhez - ismertette a reggeli
A Farkasréti temetőben augusztus 29-én délben helyezik örök nyugalomra Gyenes Magda színésznőt, aki életének 93. évében hunyt el Budakalászon - közölte a család az
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében továbbra is folyamatos a határvadászokat toborzó rendőrségi kampány. Legközelebb Szerencsen a X. Országos Csokoládé Fesztiválon találkozhatnak
Felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését pénteken reggel 8 óra 23 perctől a tőzsdenap végéig
Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017.
Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A kedvező nemzetközi hangulatban kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemzők.     Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető