Auguszta napja van. | 2024.03.29
BORSOD-TORNA-GÖMÖR Egyesület mikrovállalkozások eszköz-beszerzésének támogatásával fejlesztette vállalkozását Molnár Sándorné egyéni vállalkozó Perkupán. A
További híreink

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,26 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 17 445,12 ponton zárt pénteken.     A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,04 százalékkal volt az előző napi záróértéke fölött a pénteki kereskedés utolsó
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) Tanácsa Szófiában megtartott ülésén támogatta Magyarország NBB tagságának megújítását - közölte a Nemzetgazdasági
  Hat százalékkal, vagyis 12 ezer 40 fővel nőtt egy év alatt a szupergazdagok száma a világon, összvagyonuk pedig hét százalékkal csaknem 30 ezer milliárd dollárra gyarapodott: ez a világ
Az államháztartás központi alrendszerének október havi pénzforgalmi többlete 35 milliárd forint volt, így összességében az idei első tíz hónapban az államháztartási hiány
Már a jövő héten összehívják a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának monitoring bizottságát - erről állapodott meg Varga Mihály
Eltérően értékelték a forint árfolyamának jövőbeni alakulását, az utóbbi időszak gazdasági intézkedései, így az adótörvények hatását a gazdaságra
  Ausztriában nemcsak a szakszervezet, hanem a boltok üzemeltetői és alkalmazottai is elutasítják a vasárnapi nyitva tartást, amelyet a vásárlók többsége sem támogat, elégséges
  Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi  nominális és reál értelemben is
  A devizahitel-probléma megoldásának eredményeként jelentősen nőni fog a magyar háztartások vásárlóereje az ING Bank vezető elemzője szerint.       A devizahitelek jelentette
  A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hozam csökkent az előző aukción kialakulthoz
  A befektetési alapok által kezelt vagyon októberben 1,8 százalékkal, 5518 milliárd forintra emelkedett - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz)
 További külső sokkokat kizárva van a rubelben erősödési potenciál annak ellenére is, hogy jelenleg nehéz időket él át - idézte szombaton az rt.com hírportál Elvira Nabiullina orosz jegybankelnök
 Ismét sok makrogazdasági adatra lehet számítani a következő héten a világgazdaságban, de a negyedéves vállalati jelentések időszaka már a végéhez
 Egyre nagyobb az érdeklődés az ELTE üzleti coachképzése iránt, az idén ősszel már második alkalommal indult a posztgraduális képzés, amelyet februártól egy újabb,
  Az OTP csoport 34,097 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az idei harmadik negyedévben, ami több mint háromszorosa (213 százalékos növekedés) az előző év azonos időszakinak,
 A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2014 első három negyedévében 46 százalékkal, 523 millió forintra növelte adózott eredményét 2013 azonos időszakához viszonyítva -
Erősödött csütörtök délelőtt a forint, az eurót délelőtt tíz órakor 305,80 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 306,40 forint után.     Az árfolyam 305,78
  Az éves alapon számolt francia infláció 0,5 százalékra nőtt októberben a szeptemberi 0,3 százalékról - tette közzé friss adatait csütörtökön a francia statisztikai hivatal, az
  Az augusztusi 13,1 százalékos növekedés után szeptemberben 7,3 százalékkal bővült az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest a kiigazítatlan és a